Nagy Futam 2018 – képek

Számtalanszor terveztük, mégsem jött össze sosem. Most végre sikerült eljutnunk az Oldtimer Premierre, ami már az első percekben elnyerte tőlünk a legjobb hazai autótalálkozó címet. Fergeteges, ahogy a boltsorok között egy mini csodaország születik, telis-tele a világ legritkább autóival. Mit autóival, legtöbbjük guruló szoborként fénylett a tavaszi napsütésben, én pedig többször letérdeltem a legendák előtt, amik nem véletlenül érdemelték ki ezt a címet időtlenségükkel. Eddig is tudtam, hogy vannak Magyarországon egyedi, felbecsülhetetlen értékű autók, most azonban két kézzel pofozott fel az élet, hogy észrevegyem. Az Oldtimer Premier olyan érzelmi sokk, amit nem könnyen bír az egyszerű halandó benzinvérű szív és amely a világ bármely részén megállná a helyét. Lehet ezt így is csinálni.
Az Autosport International kiállítás nagy erőkkel dübörög: tegnap éppen a Jaguar leplezte le GT4 versenyautóját. Ugyan pletykák voltak, a 2018-as bemutatkozás koránt sem volt biztos. A fejlesztések titokban zajlottak az elmúlt egy évben, az F-Type SVR GT4 debütálása pedig azért igazán különleges, mert nem kevesebb, mint 50 éve nem épített gyári GT versenyautót a brit prémium autógyár. Most is óvatosan kezdenek, első évében a Brit GT Bajnokságban debütál majd az utcai modellekkel közös gyártósoron készülő pályaautó.