Red Bull Air Race Budapest 2015 – képek

Idén újra hazánkba látogatott a Red Bull Air Race. A sorozat, ami gyermekként nagy hatással volt rám, és aminek hangulata képes kint tartani minket 3 napig a kánikulában a rakparton. Élménybeszámolónk következik.
És hogy miért állítom, hogy nagy hatással volt rám? Talán sokan nem tudják, de az autósport fotózása mellett egy másik „betegséget” is sikerült elkapnom. Ez pedig a repülőgép fotózás vagy más néven spotterkedés. A Red Bull Air Race nagyban segített abban, hogy elkezdjem ezt a hobbit. A repülés világa tehát nem áll messze tőlem és minden repülős nevében mondhatom, hogy legbelül azért reméltük, hogy egyszer újra ellátogat a Duna fölé a repülős világ elsőszámú világbajnoksága.
2009 óta nem jártak Magyarországon, de 2015-ben újult erővel, új pilótákkal és talán egy kevésbé technikás pályával ugyan, de sikerült újra betoppannia életünkbe az Air Racenek. A műrepülőgépek jellegzetes hangja, a budapesti táj és ez a gyorsaság, látvány, amit a versenyzők nyújtanak, megadja a sorozat sajátos hangulatát. Persze a Red Bull embereit nem kell félteni, ha marketingről van szó, de a fő dicséret úgy gondolom a pilótákat illeti, akikre nem túlzás azt mondani, hogy élő legendák. Többen közülük vadászpilóták voltak és sokan a mai napig a hadseregben oktatnak. Egyszerű hát a képlet. A repülőgépek tudása, látványa, a világ legjobb pilótái és Budapest gyönyörű látványa elég volt ahhoz, hogy egész hétvégén tele legyen a rakpart nézőkkel.
Azonban nem csak a belvárosi forgalmat forgatta fel a Red Bull Air Race, hanem a Budapest környéki repterek életét is. A versenyrepülőknek speciálisan épített hangárok és a bemutató gépek többsége Budaörsön kapott helyett és az autósport berkekben nagyon jól ismert tököli repülőtér is a szokásosnál nagyobb forgalmat bonyolított le. Tökölön külön érdekesség volt, a világon egyedülálló Super Constellation érkezése, amire jelentős mennyiségű spotter is kíváncsi volt. A svájci Breitling Jet Team által újjáépített repülőgép a repülőnapok sztárja, hisz a világon az egyetlen teljesen felújított és működőképes példánya ennek a típusnak.
2015 egy olyan oldalát is megmutatta az Air Racenek, ami eddig számomra ismeretlen volt, azonban segített, hogy még jobban megszeressem ezt a világbajnokságot. Az autogramosztáson sikerült betekintést nyernünk a „depoba”, ahol a versenyzőkkel személyesen is találkozhattunk. A pilóták eszméletlen közvetlenek és a szó legnemesebb értelmében intelligensek voltak. Egyszerűen volt bennük valami, ami mássá teszi őket. Ez a határozottság, komolyság közben mégis nyitottság és vagányság teszi őket legendákká. Úgy gondolom ezek nélkül nem is lehetnének ilyen profi pilóták.
A hétvége során a Masterek mellett a Challenger kategória is megmérkőzött, amit azok a pilóták alkotnak, akik később szeretnének az Air Racebe felkerülni. Úgymond, kihívják a nagyokat. A Masterek között egész hétvégén Matt Hall volt a legnagyobb esélyes a győzelemre, azonban a 8-as döntőben kiesett. Végül a 2008-as világbajnok Hannes Arch nyerte a budapesti futamot. Szót kell ejtenünk Besenyei Péterről is, aki a vadonatúj Zivko Edge 540 V3-al megmutatta, hogy az új gép segíthet a jobb eredmények elérésében. 6. helyezést sikerült elérnie Budapesten, ami az idei legjobb eredménye eddig.
Ha lehet hinni az előzetes híreknek, a Hungaroring 3 évre írt alá szerződést, tehát még két évig élvezhetjük a Red Bull Air Race utánozhatatlan hangulatát. Várjuk vissza őket! SMOKE ON!



