Gyári Audi támogatással indul Keszthelyi Vivien – hírek

Ismertette idei terveit az Audi Sport, amiben fiatal tehetségünk, Keszthelyi Vivien neve is szerepel. A sportrészleg külön márkaként folytatja.

DSC_0707

Az Audi Sport piros rombusz logója mára jelkép lett az autósport világában. A lepel alatt az autó, amire a legtöbben voltak kíváncsiak

Különleges sajtótájékoztatót hívott össze az Audi, ahová az Audi Sport emberei is hivatalosak voltak. Nem véletlen a kapcsolódás, hiszen megtudhattuk, hogy az Audi Motorsport önálló márkaként lesz jelen a piacon az Audi R8 modellel. Már több mint 300 kereskedést építettek át világszerte ennek megfelelően, így az Audi Centrum Budapest épületében is külön emeletet kapott a sportrészleg. Nagy utat jártak be az R8 elkészüléséig − kezdve az első, 1994-ben bemutatott RS2 modelltől, egészen a mai RS-felállásig, ami lassan minden szegmenst érint.

DSC_0734

Nemzetközi viszonylatban is egyedülállónak mondható, hogy az Audi Sport Racing Academynél mentorprogram segíti a fiatalokat. A mentorok Pierre Kaffer, Rahel Frey és az osztrák rally-legenda, Sepp Haider

A német gyár sportrészlege több lépcsős ügyfélprogramot épített ki magának, amiben minden ügyfelük megtalálja a számára megfelelő szintet és elfoglaltságot. Kezdve a több éve futó Driving Experience programtól − ahol különleges helyeken, szélsőséges körülmények között próbálhatnak ki akár egy Audi R8-ast a vásárlók, vagy a Race Experience programtól, ahol már igazi versenypályákon hajthatunk, egészen a csúcsig, ami természetesen az Audi Sport Le Mans programja. Komoly figyelmet fordítanak arra is, hogy az általuk épített versenyautók később privát csapatokhoz is eljussanak, a TT Cup-pal pedig lehetőséget adnak rengeteg fiatalnak, hogy a DTM-ig vagy akár a hosszútávú bajnokságokig is könnyedén ellépdeljenek. Jelenleg 3, jövőre már 6 növendékkel szeretnének egyszerre foglalkozni a mentorprogramjukban.

DSC_0769

Az Oxxo Racing Audi TT Cupja az FIA CEZ futamain fog indulni, ahol 2 sprint és egy endurance futamot is megrendeznek egy hétvégén. Lehet szokni Vivient audis színekben. Még sokat fogunk hallani róla

Ezen a téren magyar érdekeltségről is beszámolhatunk. Büszkén állíthatjuk, hogy újabb magyar tehetség került a nemzetközi autósport látókörébe, hiszen Keszthelyi Vivien az Oxxo Racinggel együtt kap gyári támogatást az Auditól. A magyar csapat már bebizonyította rátermettségét a Kamion Európa Bajnokságon, ahol két EB címet is elhoztak az idén már új helyen induló Kiss Norbival. A 15 éves Vivienről pedig elismerően nyilatkozott Klaus Demel, az Audi Sport Racing Academy vezetője. Mi több, már egy TT Cup is a magyar csapat tulajdonában van, amivel az FIA Közép-Európai Zóna Trófeában fognak indulni, pilótájuk pedig többek között Vivien lesz, aki kora miatt még nem versenyezhet a TT Cup-ban, viszont az Audi kettő, maximum három éves fejlődési programjában már részt vehet.

DSC_0746

Továbbra is állítom, hogy az egyik legszebb mai túraautó lett a TT Cup

Keszthelyi Vivient már az április 28-április 30-ai hétvégén láthatjuk a vadiúj 340 lóerős, 450 Nm-es, 2,0 literes turbóssal felvértezett Audi TT Cup volánja mögött, méghozzá a Hungaroringen, a Speedzone.hu Kupán. Rögtön utána, május elsején a Nagy Futamon is képviselteti magát az Audi, méghozzá több technikával is, többek között az Oxxo TT Cupjával és egy R8 LMS-sel. Bakó Csaba, az Oxxo Racing versenymérnöke hozzátette: „Vivien egy tudatosan választott kisebb lóerejű autóval vág neki a 2016-os szezonnak. Ennek ellenére a reális cél a 8-10. hely megszerzése, illetve egy-egy futamon a dobogó elérése.”

Kakucs Ring Kupa 4. forduló – videó
Apex Racing két dobogós hellyel kezdett a Slovakiaring-en - hírek
Facebooktwittergoogle_plusmail