Elkelt Herczig Norbi bajnoki sisakja – hírek, képek

Több mint 1 millió forint adomány gyűlt össze.
Lezárult a bajnoki sisakért folyó adománygyűjtés. Az befolyt összeg bejelentésére és a győztes kihirdetésére, a Skoda Rally Team Hungaria bajnokavatóján került sor.
Mondanom sem kell, hogy idén is rengeteg nagyszerű eredmény született, mind világ, mind európai, mind hazai porondon. És nem, nem a fociban, hanem az autósportban! Sok versenyzőt és csapatot kiemelhetnénk, azonban most egy konkrét versenyző páros illetve csapat került a figyelem középpontjába, ők pedig a Herczig Norbert – Igor Bacigál páros és a Skoda Rally Team Hungaria. Azért említem őket együtt, mert ők együtt alkotnak egy tökéletes egészet. Ezt be is bizonyították idén egy magyar bajnoki címmel, amihez már pár éve közel álltak és ezt többen is kiemelték a bajnokavató ünnepségen. Ezt a Fit4Race alapítója, Matics Zsolt is kiemelte, aki elmondta: „Herczig Norbi állóképessége rendkívül versenyképes és igazi sportember, márkanagykövet.”
- A nap két főszereplője, a kisorsolásra került bajnoki sisak és a 2015-ös magyar rally bajnok, Herczig Norbi
Még egy Super 2000-es Skoda Fabiával kezdték az idényt, azonban az osztrák BRR csapat, később már egy R5-ös változatot is biztosított a páros számára. Az új, versenyképesebb autóval, már a kassai futamon elhozhatták a bajnoki címet. Az utolsó, mecseki futam tehát játék volt, amit egy arany dekoros Skoda Feliciával abszolváltak. Baranyai László, Norbi egykori navigátora és mostani csapatfőnöke hozzátette: „Rengetegen imádták az autót, a gépátvételre is alig tudtunk behajtani a rengeteg rajongó miatt. Később elmondtam Norbinak, hogy nem is tudott volna jobb autót választani az ünnepléshez.”
- A versenyautó dekorját viselő Fabiát is láthattuk. Az igazi versenyautó sajnos nem lehetett itt, hiszen folyamatosan kiadja az osztrák csapat
A bajnoki cím megünneplése mellett, azonban volt egy talán még fontosabb esemény, ami miatt ennyien összegyűltek. Ez pedig egy adománygyűjtés volt a Heim Pál Gyermekkórház kis betegei számára. Herczig Norbi bajnoki sisakjára lehetett licitálni, az innen befolyt összeget pedig a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány kapta, amivel segítenek, hogy a beteg gyermekek zavartalan és szakszerű ellátásban részesüljenek. Ezt azzal szeretné elérni az Alapítvány, hogy nagyobb összegeket fordít az épületek felújítására, új, korszerűbb műszereket és eszközöket kívánnak beszerezni és a dolgozók tudását szeretnék fejleszteni. Nagyszerű kezdeményezés ez és összesen 1 031 000 forint került felajánlásra.
- A Skoda Magyarország meglepetése Norbiéknak, egy torta volt, amely a felajánlott bajnoki sisakot ábrázolta. A tortát mindenki megkóstolhatta
Herczig Norbiék idei diadalma után logikusan merült fel a kérdés: gondolkoznak-e azon, hogy külföldi versenyeken folytassák? Norbi elmondta, hogy magukban érzik a késztetést, azonban még nem tanulták meg eléggé az új Fabia R5-öt. Annyi biztos, hogy ha minden összeáll és akár 2-3 évre is stabil támogatást kapnának, az Európa Bajnokság mezőnyében próbálnának szerencsét. Mi sok szerencsét kívánunk ehhez, hiszen megérdemlik. Herczig Norbit nagyon régóta ismerem és bármikor zavartuk, kedvesen fogadott és szánt időt mindenkire. Igazi sportemberek és újabb magyar versenyzőpárosra lehetünk büszkék az autósportban.



