Tim Gábor indul a Dubai 24 órás versenyen – hírek

Dubai 24H 2015

APO_Sport_DubaiTúlzásnak tűnhet, de szinte biztos, hogy idén már januárban megrendezik az év egyik legnagyobb endurance versenyét. A Dubai 24 órás futamra 95 csapat nevezett, melynek majd a fele GT3-as autó. Tim Gábor a 2014-es RCM CUP megnyerésével nemcsak a bajnoki trófeát hódította el, hanem a fődíjat is, melynek értelmében indulhat a Dubai-i 24 órás futamon.

A mezőnyben rengeteg, nemzetközi szinten elismert pilóta nevét lehet felfedezni, sőt, Gábor csapattársai sem kezdő versenyzők. Az APO Sport által felkészített autón Gábor három angol fiatal pilótával fog osztozni, akik a brit GT4 bajnokságból érkeznek. Gáborék a legkisebb csoportban versenyeznek, egy volt kupás Renault Clio III-al, mely kifejezetten hosszútávú versenyekre van átalakítva. Kategóriájuk nagy része hasonló autóval indul, összesen 19 autóval kell összemérni tudásukat.

Az autó felkészítéséről gondoskodó csapatról sokat elárul, hogy eddig minden ilyen versenyen célba értek, sőt többször második helyen intették le a szürke, sárga autót.

James May, a csapat tulajdonosa úgy nyilatkozott, hogy most sikerült végre olyan pilóta összeállítást találniuk, amivel a győzelemért akarnak küzdeni, és erre meg lesz minden esélyük, mind a négy pilóta tehetséges fiatal.

Tim Gábor-t elkíséri, és segíti versenyzését csapata, az Apex Racing, illetve az RCM CUP szerezőségének néhány tagja, egy komoly kis nemzetközi csapat lesz így a pilóta mögött.

Ez lesz eddigi karrierem legnagyobb kihívása. Ugyan már indultam két FIA ETCC futamon, ám ott technikai problémák miatt, lényegében nem tudtam versenyezni, így ez lesz a legkomolyabb nemzetközi verseny ahol indulok. Az autó nem lesz ismeretlen, egy ilyen Clio-val nemrég tudtam nyerni az ESET Clio Cup Brno-i futamán, borzalmasan megtetszett. Úgy tudom, a társaim jó pilóták, aminek örülök, van lehetőség tanulni és fejlődni. Valamint, ha gyorsabb tudok náluk lenni, akkor annak lesz értéke. De ez egy endurance verseny lesz, fontosabb, hogy életben tartsuk az autót, és a 95 autós mezőnyben, ne keveredjünk semmilyen balesetbe.” nyilatkozta Gábor a mai kiutazás előtt.

A verseny magyar idő szerint péntek 11:00-kor startol, és szombat 11:00-kor ér véget, melyet végig élőben lehet majd követni a Dubai24 [1] oldalán vagy a MotorsTV [2]-n. Természetesen a magyar különítmény folyamatosan beszámol a történésekről Tim Gábor facebook [3] oldalán.

A VERSENYHÉT RÖVID PROGRAMJA, MAGYAR IDŐ SZERINT:
Január 8. csütörtök
08:30 – 09:15 Szabadedzés 1.
10:15 – 11:45 Szabadedzés 2.
12:00 – 13:00 Időmérés 1.
13:15 – 13:45 Időmérés 2.
14:00 – 14:30 Időmérés 3.
15:00 – 17:00 Esti edzés

Január 9. péntek
07:30 – 08:00 bemelegítő edzés
11:00 START

Január 10. szombat
11:00 CÉL

forrás: Tim Gábor Management

 

Kapcsolódó bejegyzés:

Fantasztikus felzárkózás a Dubai 24 órás futamon – hírek

Indul a Dubai 24 órás futam, szurkolj Tim Gabinak – hírek


Kellemes Ünnepeket Kívánunk!
Indul a Dubai 24 órás futam, szurkolj Tim Gabinak - hírek
Facebooktwittergoogle_plusmail